Szerelmi bánat - Miért vagyok ilyen reménytelen?

Miért ő?
És miért én?
És ha ez még lenne még elég komplikált!
Miért az a másik lány?
Minden olyan nehéz és érthetetlen. Nem látok már lassan tisztán semmit, pedig biztos vagyok benne, hogy megtöröltem a szemüvegem lencséjét. Napról napra egyre ízetlenebbnek érzem ezt az egészt, pedig biztosan eléggé megsóztam az ételt. Lassan már a saját gondolataimon sem tudok kiigazodni.
Kell ő nekem egyáltalán? Dehogy kell, hiszen idióta, és bunkó és olyan.. más. Miért más? Miért olyan különc? És miért tetszik ez nekem ennyire? Miért nem tud olyan lenni, mint a többi fiú. Miért nem áll be ő is a sorba? Akkor nem látnám. Nem összpontosítanék rá a nap minden pillanatában. Akkor nem álmodnék vele éjszaka. Akkor nem akarnám azt, hogy az enyém legyen.
Miért olyan kedves? Miért figyel oda rám, ha van neki valaki más? Miért mosolyog rám olyan édesen, ha nem engem akar? Ha Őt szereti? Miért akar mindenképpen összezavarni.
Talán csak a saját csapdámba szaladok azzal, hogy rajta gondolkozom, de nem tehetek róla, hogy már mindent hozzá kötök.
Amikor ő mondta ezt..
Amikor leesett a székről..
Amikor ötöst írt..
Amikor eltörte a kezét..
Amikor segített végig menni a rúdon tesi órán..
Amikor azt mondta tökéletes vagyok..
Amikor azt mondta, nekem minden jól áll..
Amikor átkarolt az esős osztálykiránduláson..
Amikor felkapott a folyosón és úgy szaladt végig rajta..
Amikor a kormányon vitt és a keze az enyémen volt..
Amikor minden reggel az iskola kapuban várt..
Amikor minden szünetben megkérdezte, hogy vagyok..
Amikor szaladt velem a WC-ig gyomorrontáskor..
Amikor azt mondta nem ismer még egy olyan lányt, mint én..
Vajon mindez annyit jelentet neki is, mint nekem? Kétlem. Akkor nem lenne az a másik lány.
Miért?
Miért?
Miért?
Miért vagyok én ilyen reménytelen?