Arra születtem, hogy reménytelenül szeressek.

Ismét hirtelen fordultam hátra és pillantottam rád. Úgy tettem, mintha zavarna az amit teszel, pedig egyáltalán nem így volt. Minden pillanatban amikor rám néztél, mosolyogtál, a hajamba fújtál vagy éppen óvatosan csavartad az ujjaid közé az egyik göndör tincsemet a szívem gyorsabban dobogott a bordáim mögött. Ezekben a pillanatokban úgy érzem, hogy én vagyok a fontos. Én és nem valaki más. 

- Hányszor kérjelek még meg arra, hogy fejezd be? - kérdeztem a szememet forgatva te pedig alsó ajkadra ráharapva mosolyogtál vissza rám. Táskámat feljebb húzva a vállamon fordítottam vissza a tekintetem az igazgató felé és úgy tettem, mintha egy cseppet is érdekelne amit mond. A következő pillanatban éreztem, hogy valaki finoman piszkálja az egyik göndörödő tincsemet. Halványan elmosolyodtam, te pedig szorosabban tekerted a tincsemet az ujjaid köré. Tudtad, hogy utálom. Mindig elmondom, hogy utálom, hogyha a hajamhoz nyúlkálnak, de abban a pillanatban amikor esélyed nyílik rá rögtön a tincseimnek esel. Érzem, hogy újabb csomó hajam emelkedik el a fejbőrömtől, mert te folytatod idegesítő kis játékod. 

- Elég lesz már - szólok hátra halkan, hogy ne legyen túl feltűnő mennyire is élvezem azt, hogy a hajammal szórakozol. Hallom mély kuncogásodat ami közvetlenül a hátam mögül érzek. A hasam rögtön görcsbe rándul és még levegőt sem veszek. Egyszerre utálom és imádom azt amikor ilyen közel vagy hozzám. Utálom, mert tudom, hogy ismét pletykák fognak keringeni az iskolában és én leszek az utolsó kis lotyó, de imádom, mert tudom, hogy nekem csak ennyi figyelem jut tőled. Ennyi, szóval ezt muszáj kiélveznem. 

- Ennyit szerettem volna gyerekek mehettek órákra!

A tömeg pedig egyszerre indult meg miközben én még mindig egy helyben álltam. Nem akartam innen elmozdulni, mert tudtam, hogy ennek vége. Jön a következő én pedig el vagyok felejtve a göndör fürtjeimmel együtt. Hatalmas sóhaj hagyja el a számat pont abban a pillanatban amikor megfogod az alkarom és elkezdesz magad után húzni. Összehúzott szemöldökkel pillantok rád, de te nem is figyelsz rám. Egyszerűen húzol magad után, szorítva a kezem, hogy el ne tűnjek a tömegben. Én pedig követlek. Egyszerűen nem érdekel, hogy ennek a pillanatnak biztosan vége lesz mondjuk..

Még ki sem gondolhattam. Még eszembe sem juthatott a mondatom vége, te már el is engedted a kezemet és mosolyogva ölelted fel szőke barátnődet és pörgetted meg őt az embertömeg közepén. A szememet rögtön néhány könnycsepp kezdte el csípni. Nagyot sóhajtottam és megpróbáltam magam keresztülpréselni a tömegen. Mindenkit félrelöktem és nem kértem bocsánatot, egyszerűen csak minél hamarabb ki akart kerülni ebből a nyomorgásból. Haza akartam menni és sírni. Sírni egész nap, úgy, hogy senki sem lát. Tudom, hogy nem vagyok fontos, tudom, hogy nem ér semmit a próbálkozásom, a vágyódásom, de egyszerűen nem tehetek róla, hogy szeretlek. 

Nem tudok ellenne semmit sem tenni. Valószínűleg erre születtem. 

Arra születtem, hogy reménytelenül és viszonzatlanul szeressek. Ez az én sorsom. 

Szerelmi bánat - Miért vagyok ilyen reménytelen?

Miért ő?
És miért én?
És ha ez még lenne még elég komplikált!
Miért az a másik lány?
Minden olyan nehéz és érthetetlen. Nem látok már lassan tisztán semmit, pedig biztos vagyok benne, hogy megtöröltem a szemüvegem lencséjét. Napról napra egyre ízetlenebbnek érzem ezt az egészt, pedig biztosan eléggé megsóztam az ételt. Lassan már a saját gondolataimon sem tudok kiigazodni.
Kell ő nekem egyáltalán? Dehogy kell, hiszen idióta, és bunkó és olyan.. más. Miért más? Miért olyan különc? És miért tetszik ez nekem ennyire? Miért nem tud olyan lenni, mint a többi fiú. Miért nem áll be ő is a sorba? Akkor nem látnám. Nem összpontosítanék rá a nap minden pillanatában. Akkor nem álmodnék vele éjszaka. Akkor nem akarnám azt, hogy az enyém legyen.
Miért olyan kedves? Miért figyel oda rám, ha van neki valaki más? Miért mosolyog rám olyan édesen, ha nem engem akar? Ha Őt szereti? Miért akar mindenképpen összezavarni.
Talán csak a saját csapdámba szaladok azzal, hogy rajta gondolkozom, de nem tehetek róla, hogy már mindent hozzá kötök.
Amikor ő mondta ezt..
Amikor leesett a székről..
Amikor ötöst írt..
Amikor eltörte a kezét..
Amikor segített végig menni a rúdon tesi órán..
Amikor azt mondta tökéletes vagyok..
Amikor azt mondta, nekem minden jól áll..
Amikor átkarolt az esős osztálykiránduláson..
Amikor felkapott a folyosón és úgy szaladt végig rajta..
Amikor a kormányon vitt és a keze az enyémen volt..
Amikor minden reggel az iskola kapuban várt..
Amikor minden szünetben megkérdezte, hogy vagyok..
Amikor szaladt velem a WC-ig gyomorrontáskor..
Amikor azt mondta nem ismer még egy olyan lányt, mint én..
Vajon mindez annyit jelentet neki is, mint nekem? Kétlem. Akkor nem lenne az a másik lány.
Miért?
Miért?
Miért?
Miért vagyok én ilyen reménytelen?

SEMMI, DE SEMMI, DE SEMMI

Nincs semmi logika abban amit mondok. SEMMI, SEMMI, SEMMI. A szavak egyszerűen csak úgy folynak ki az ajkaim közül anélkül, hogy felfognám mit is mondok. Üres fecsegés az egész. Semmi értelme. SEMMI, SEMMI, SEMMI. Nélküle viszont nem tudnék élni, megfulladnék, meghalnék, végem lenne ha nem beszélhetnék. Ha nem mondhatnám el minden apró dologról a véleményem. Hogy miért? MERT ILYEN VAGYOK. Mindig is ilyen voltam. Beszéltem, beszéltem és beszéltem a nagy SEMMIRŐL, órákon át és tudjátok mi van? Élveztem! Igen én ezt mindig is élveztem, mert amikor beszéltem akkor minden ember rám figyelt, csak rám és soha senki másra. Talán a szép és bájos az arcom miatt, talán az édes suttogó hangom miatt, de lehet - csak lehet -, hogy néhány embert valóban az érdekelt amit mondtam. Mert én mondtam. Egy apró pici lány, egy kis porszem a világban. Nem jelentettem semmit, de mégis mindig mindenki figyelt rám, azért mert okos voltam. Mindig is okos voltam és csak arról beszéltem amit ismertem és értettem. Amiről TUDTAM beszélni. Mert én tudtam beszélni a SEMMIRŐL. Bizony tehetség kellett hozzá, mint minden máshoz is az életben, de hát minden rosszban van valami jó ugye? Pont úgy ahogy minden jónak van valami elrontója. Na ezt a jót is elrontotta valami mégpedig nem más, mint az idő.
Igen bizony az idő, az emberek nagy ellensége, felettem is elszaladtak ám az évek. És egyről a kettőre már nem is voltam az a fürtös barna hajú kislány akinek be nem áll a szája. Most már egy barna fürtös tini lettem akinek be nem áll a szája. Ez viszont olyan, mint a nagy semmi. SEMMI, SEMMI, SEMMI. Többé nem figyeltek rám. Mondhattam én ugyanolyan okos dolgokat, beszélhettem én azokról a dolgokról amiket ismertem. Ennyi idősen már alap dolognak tartják ha az ember megtudja válogatni a szavait. De ők még nem tudták kivel állnak szemben. Nem tudták, hogy az én szavam pont úgy lehet áldás ahogy átok. Majd egy nap. Egy nap mikor elegem lesz abból, hogy senki sem figyel rám. Egy nap amikor majd megmutatom. Egy nap amikor majd mindenki csak néz. És akkor nem állíthat meg majd meg semmi. SEMMI, DE SEMMI, DE SEMMI.

Szombat este - Kétféle képen (Ki érzi jobban magát?)

Lealapozod az arcod, kihúzod a szemed, műszempillát ragasztasz, szájfényt kensz fel és végül egy kis pirosítót. Felveszed a csőtoppod a cicanadrágod és a 12 centis magassarkúd.
Én pedig.
Engedek egy kád forró vizet magamnak leveszem a ruháimat és belemártózok. Meggyújtom a gyertyákat, bekapcsolom a megnyugtató dallamokat és hátradőlök. Az egyik kezemben egy szelet a kedvenc süteményemből a másikban pedig egy pohár bor. Kettőnk közül ki érzi jobban magát?
Szerintem én!
A macskaköves úton végigcammogsz a hatalmas sarkú cipődben, karöltve néhány barátnőddel, miközben a szél az arcodra fagyasztja a mosolyod. Minden porcikád szépen lassan átfagy. Megbuksz az egyik kövön és a bal cipőd hatalmas sarka kitört, oda van. 

Én pedig.
Eközben elfújom a gyertyákat felveszem a puha, meleg köntösömet és egy tállal a kedvenc süteményemből beülök megnézni a kedvenc szombat esti sorozatomat miközben egy halvány színű lakkal kikenem a lábujjkörmeimet és szitkozódok amikor egy reklám kettészeli a világ legjobb sorozatát. Kettőnk közül ki érzi jobban magát?
Szerintem én!
Végre megérkeztek a klubhoz a barátnőiddel az estéd szépen kezdődik, mert a cipőd sarka útközben eltörött átfagytál és a könnyeiden köszönhetően - ami a szél miatt folyt ki a szemedből - a sminked is elfolyt. Dühösen vergődsz át a tömegen és csapod be a vécé ajtaját ahol azzal szembesülsz, hogy nem csak a sminked borzalmas, hanem a gondosan belőtt hajadat és szétfújta a szél. Elhatározod magad, hogy nem érdekel, azért jöttél, hogy bulizz ezért kicsapod az ajtót pontosan bele egy lány arcába akinek a háta mögött áll a megtermett bátyja. Rögtön bocsánatot kérsz, de már késő akaratod ellenére jelenetet rendezel a buli közepén. Mindenki téged nézz és te pedig egyre szörnyebben érzed magad.
Én pedig.
Pattogtatok magamnak egy kis kukoricát és felveszem a kényelmes kis macskás pizsamám és a takaróm társaságában beülök a kanapéra és az egyik csatornán megnézem a kedvenc talkshow-mat.  Nevet a műsorvezetőn és a béna sminkjén. Azon gondolkozom, hogy vajon a kislánya-e aztán azon kezdek el gondolkozni, hogy hozzám egy kisfiú vagy egy kislány illene végül nem tudok dönteni. Mosolyogva kapcsolgatok tovább amikor csöngetnek. Szuper megjött a kínai kaja amit rendeltem. Kettőnk közül ki érzi jobban magát?
Szerintem én!
Miután az előző klubból kivágtak titeket így a barátnőiddel egy másik helyre mentek ahol nagyon sok a részeges. Egy férfi a tömegben lazán elkezd tapogatni ami neked nem igazán tetszik, de a barátnőid már rég leszakadtak tőled és mivel megígérted nekik, hogy itt nem rendezel jelenetet próbálsz csendesen el oldalogni ami nagy nehezen sikerül is. Megszabadulsz a férfitől, de akkor megpillantod az exed aki éppen egy csinos nő társaságát élvezi. Szemedbe könnyek gyűlnek. Pont azért mentél el bulizni, hogy őt elfeledd és tessék itt is itt van. Sírva rontasz ki az ajtón és szaladsz hazáig.
Én pedig.
Szépen kiteszem két tálcára a kínai kaját és a konyhában ülve várom, hogy megérkezzen. Közben egy-egy csirkefalatot  kilopok a kínaiból, de abbahagyom, mert megígértem neki, hogy megvárom. És csengetnek. Boldogan pattanok fel a székről és lépek az ajtó elé gyorsan kinyitom a zárat, majd az ajtót is. Mosolyogva ölelem meg majd nyomok apró csókot az ajkaira ő pedig mosolyogva ingatja a szeme előtt a dobozt. Hozott a kedvenc mogyorómból. Nevetve kapom ki a kezéből a csomagot és sétálok az asztal elé. Még egyszer megölelem utána viccesen megjegyzem, hogy "Egész nap főztem remélem ízleni fog drágám." Nevet és egy puszit nyom az arcomra, majd leül velem szemben és együtt elfogyasszuk a kedvenc kínai éttermünk gyors csemegéjét.
Szóval? Kettőnk közül ki érzi jobban magát?
Szerintem én!

Szeretsz te engem? - Laz és Diana rövid novella.

- Szeretsz te engem? - kérdezte már vagy századjára ugyanazzal a nyugodt hangsúllyal. Nem volt rám ideges, nem szorult ökölbe a keze, nem ráncolta össze a szemöldökét nem erőltette meg magát. Egyszerűen feltett egy egyszerű kérdést. Századjára is ugyanúgy.
- Nem tudom Laz- kaptam a kezem a tarkómhoz - Nem tudom mit érek ez annyira bonyolult, egyszerűen nem tudom elmagyarázni, mert szinte biztos vagyok benne, hogy úgysem értenéd meg.
- Csak próbáld meg kérlek! - húz velem szemben egy széket majd lovagló ülésben leül.Kék szemeit az én feketéimbe vési. Most kékek, máskor zöldek aztán világosbarnák. Megbabonáznak azok az állandóan változó  árnyalatok. Ha más színben pompázik a szeme mindig olyan érzésem van, mintha egy más emberrel állnék szemben.
- Rendben. Akkor megpróbálom elmagyarázni, de nem szólsz közbe, nem pattansz fel, nem ráncolod a szemöldököd. Nem teszel semmit, csak türelmesen végig hallgatsz és végig a fenekeden maradsz! - parancsolok. Ő pedig az újaival egy képzeletbeli cipzárt húz a szájára. Nagyot sóhajtok.
- Laz, érezted már azt, hogy valami egyszerűen csak megfolyt? Úgy érzed nem tudsz tőle szabadulni, olyan lenne, mint egy kígyó ami szépen lassan behálóz és ügyesen össze roppantja a csontjaidat? Attól félsz, hogy belehalsz a szorításába mert olyan erős és annyira ragaszkodik hozzád, hogy akarta ellenére is megtudna fojtani. Rettegsz, mert tudod, hogy bárhogy próbálnád nem tudnál szabadulni a szorításból és ez annyira megrémiszt, hogy nem is mész a kígyó közelébe pedig az egy gyönyörű állat ami valószínű, hogy sohasem bántana téged.Én is ezt érzem veled kapcsolatban félek, hogyha közelebb megyek hozzád akkor körbekerítesz és megfojtasz akarva vagy akaratlanul. Félek, hogy nem lesz erőm menekülni, félek, hogy talán nem is akarnék menekülni. Nekem kell az egérút, kell a hely és az alkalom arra, hogyha akarok akkor eltudjak menekülni. Nekem szükségem van erre, mert ilyen vagyok. Mindig mindentől elmenekültem és az, hogy tőled lehet nem tudnék ez megrémít. Félek attól, hogy nem tudnék meghátrálni, mert már így is sok dolog köt hozzád. Téged nem tudnálak ott hagyni, nem tudnék tőled elmenekülni. Nem lennék rá képes. Még ha szükség lenne rá akkor sem az pedig az én végzetemet okozná Laz. Téged sohasem tudnálak elhagyni, soha. Mert te sem hagytál engem sohasem cserben én hogy tehetném meg ezt veled? Ragaszkodom hozzád, veled akarok lenni a napom minden egyes pillanatában és közben nem is, mert nem akarom, hogy behálózz nem akarok túl közel lenni, de mégis veled akarok lenni. Akarom, hogy rám figyelj, de azt sem akarom, hogy életed minden pillanatát én töltsem ki. Akarom, hogy ragaszkodj hozzám, de azt sem akarom, hogy én jelentsem neked a világot. Akarok minden este melletted elaludni, de nem vagyok benne biztos, hogy minden reggel szeretnék veled ébredni Laz. Megakarlak csókolni, de nem akarom, hogy visszacsókolj. Azt akarom, hogy a karjaid közé zárj de nekem ne keljen vissza ölelnem. Akarom, hogy bemutass a szüleidnek, de nem akarom, hogy ezt nekem is megkeljen tennem. Nem akarom, hogy meghívj bármire is, de szeretnék randizni veled. Tudja meg mindenki, hogy veled akarok lenni, de ne beszéljen erről senki.
AZT AKAROM, HOGY AZ ENYÉM LEGYÉL VAGY MÉGSEM. Nem tudom mit is szeretnék valójában Laz - fújtam ki egy kicsit a levegőt. Csend állt be a szobába. Lazlo ugyanúgy ült ott a széken és nem mozdult. Vettem három mély levegőt és arcomat a kezembe temettem. Ez túl bonyolult volt már nekem. Okos lánynak számítottam de erre még én sem voltam felkészülve. A könnyeim patakokban folytak le az arcomon, de arra sem volt már erőm, hogy egyet is letöröljek onnan. Laz kezét érezte meg a vállamon, lágyan és finoman simogatta. Érintésének hála abban a pillanatban ellazultam. A karjaimat hálásan omoltak le a testem mellé és a könnycsatornáim is egyszeriben elapadtak.
- Szeretsz te Engem Diana? - kérdezte még egyszer utoljára.
- Azt hiszem, igen - suttogtam majd szorosan átöleltem őt.

Hullócsillag - pár gondolat magamról és az életről (Filozofáljunk 03)

Meg akarok felelni.
Mindig mindenkinek meg akarok felelni. Azt szeretném, hogy tökéletes legyek, hogy ne találjon bennem senki semmiféle hibát. Azt akarom, hogy mindenki olyannak lásson, aki összetörhetetlen, tökéletes, megbízható és elővigyázatos. Azt akarom, hogy én legyek a minta gyerek az a lány akiről a szülők úgy beszélnek, hogy:
"Tudod ő az a lány aki megnyerte azt a versenyt."
"Jaj nézd ő az ott abban a fehér pólóban, most is milyen kifogástalan."
"Biztos büszkék rá a szülei.". A szüleim büszkék. Semmi kétségem, hiszen ők úgy szeretnek ahogy vagyok, amilyen vagyok. De az emberek nem. Ők olyannak látnak amilyennek mutatod magad. Muszáj mindig erősnek és kifogástalanak lenned. Nem törhet meg a tökéletes fényed, olyannak kell lenned, mint a leggyönyörűbb csillag az égen. Mindig ugyanott ugyanolyan fényesen kell ragyognod a hoz, hogy az emberek észre vegyenek és rád találjanak. Nem tűnhetsz el. Nem fáradhatsz el, hiszen akkor már megtörted a fényed. Ragyogj. Mindig. Állandóan.
De ez nehéz. Nem vagyok én egy tökéletes csillag én csak egy apró béna fény vagyok az égen. Egy hullócsillag. Egy elképesztően káprázatos hullócsillag ami fényesebben ragyog az összes többinél, de nagyon figyelned kell ha látni akarod. Nem pisloghatsz, mert elillanok, nem mehetsz el pisilni, mert addigra én már régen eltűntem. Kérlek na hagyj cserben én figyelj rám, mert ha nagyon figyelsz és csak rám koncentrálsz akkor láthatod, láthatod ahogy ragyogok. Mindennél fényesebben szemkápráztatóbban, csodálatosabban. Nem lesz szükséged távcsőre. vagy bármi másra. Csak mélyen a szemembe kell nézned és látni fogod a gyönyörű tűzijátékot. Nem tart sokáig mindössze pár másodpercre látható, de minden pénzt megér. Higgy nekem és figyel. Nagyon figyelmesen.
Ígérem mindent megteszek, hogy a lehető legcsodásabban ragyogjak, csak a Te kedvedért, hiszen megérdemled.
Ezt jelenti embernek lenni. Figyelni. Várni, nagyon sokat várni arra a pillanatra amikor ragyoghatsz. Arra a pillanatra amikor mindenki csak rád figyel, használd ki ezt az alkalmat, hiszen az élet rövid és hamar elillan nem tart sokáig mindössze pár másodpercig, mert az élet olyan, mint egy hullócsillag. Mindennél fényesebben ragyog, de nem tart sokáig. Nagyon kell figyelni, hogy kiélvezd a ragyogást! (:

Eszmefuttatás 02. - Átlagosság. (első rész a dupla csokis meggyes szörnyeteg)

Átlagosság.

Oly csúnya szó vagy te.
Nem is tudom miért említelek meg most. Talán nem is kéne rólad írjak, hiszen olyan felesleges. Mindenki magában dönti el, hogy Ő saját maga szerint mi átlagos és mi nem. Ez pedig a világ egyik legnagyobb hazugsága. Nincs olyan ember, pillanat, tárgy, nap ami átlagos lenne. Nem szabadna ezt a szót használni, ha nekem lenne egy országom - ami biztosan elég érdekes ország lenne - akkor ott Tilos lenne kimondani azt a szót, hogy átlagos. Ez a szó nekem olyan súllyal bír, mint amikor egy kisgyerek káromkodik. A világ legrosszabb, legfurcsább dolga.
MIÉRT KÁROMKODIK EGY KISGYEREK?
Mert ezt látja.
Ezt látja a nővérétől, bátyjától, szüleitől, vagy a társaitól. Ezt tanulja el, mert ez látja ezt hallja nap, mint nap. Ezt "tanítja" neki a társadalom. Ezt a folyamatot nem lehet megállítani sajnos egyre több kisgyerek fog káromkodni, mert az "menő", vagy mert "De nem csak én hanem xy is." Igen ez így szokott lenni. Ez így van az én unokahúgomnál és unokaöcsémnél is. A nagy tanítja a kicsit. Úgy, hogy észre sem veszi. A legtöbbször jó dolgokra. De néha-néha kicsúszik egy rosszabb kifejezés. A kisgyerekek agya pedig, mint a szivacs *bumm*  már ott is egy csúnya szó a szókincsében. Az pedig örökre ott marad nem lehet kitörölni valami varázslatos módon. Nem az nem így működik.
Akkor most pedig térjünk rá a lényegre.
MIÉRT ALAKULT KI AZ A BIZONYOS ÁTLAGOSSÁG?
Ez pont ugyanúgy működik, mint az előző példánk is. A társadalom "tanítja" meg az embert arra, hogy szerinte mi az átlagos. Ez egy meglehetősen furcsa dolog. Hiszen miért átlagos az az ember aki 170 cm magas? Azért, mert a világon még van több millió ember aki 170 cm? Ugyan már! Ez egyáltalán nem így működik. Az ember attól nem lesz átlagos, mert valamilyen magasságú. Másik példa: aki 3-as tanuló az iskolában az "átlagos tanuló". Miért? Lehet, hogy aki 3-as tanuló átlagban az éppenséggel ötös matematikából és semmit sem konyít a művészetekhez és a fizikuma is rossz ezáltal a testnevelés és az irodalom rontja le a jegyét, vagy esetleg a rajz. De kérdem én az a gyerek aki tud ötös produkálni matekból az átlagos? NEM! Az egy okos, értelmes gyerek akinek a matematika az erőssége.
Érti már mindenki? Nem attól leszel átlagos, hogy a társadalom rád süti ezt a bélyeget.
Csak akkor leszel átlagos, ha hagyod, hogy bárki is azt feltételezze.

NE HAGYD! Mutasd meg, hogy te különleges vagy, hogy te más vagy. Mutasd meg azt amiben tehetséges vagy és azt is amiben nem. Viseld büszkén hiányosságaidat, hiszen senki sem érthet mindenhez. Hidd el a NASA emberei valószínűleg nem tudnák lefesteni a Mona Lisát. De ez így van rendjén. Mindenki más. Mindenki másban tehetséges, mást szeret és mindenki olyan amilyen.
LEGYÉL BÜSZKE ARRA AKI VAGY ÉS MUTASD MEG, HOGY NEM VAGY ÁTLAGOS! Hiszen senki sem átlagos ;)

Dupla Csokis Meggyes Szörnyeteg

NEM, NEM RECEPTET ÍROK LE!
Ez csak egy csalogató cím. Ez csak a látszat. Ugye milyen rossz? Elolvastad a címet és arra gondoltál most én neked egy Isteni finom édes sütemény receptjét írom le amit, majd te szépen elkészíthetsz. ROSSZUL GONDOLTAD.
Ezért ne ítélj semmit sem első látásra. Az első gondolatok nem mindig helyesek. Sok mindenki gondolja, hogy az első az igazi, a jó, a tökéletes. Nem mindig. Sajnos érzel valamit, azt gondolod az helyes.. és csak hónapokkal később jössz rá, hogy mégsem.
Hogy ezt miért írom le? Maga sem tudom.
Hogy ezt ki fogja el olvasni? Talán senki, talán sok mindenki. De nem számít, nem érdekel hány ember olvassa az idegesítő irományaimat, nem érdekel ki tart idiótának, mert megosztom a véleményem. Nem érdekel, ha valaki flúgosnak és normálatlannak tart azért, mert követtem el hibákat. Mert most ezt leírom akkor is, ha ez nem fontos senkinek. Akkor is, ha valaki idegest, Akkor is, ha ezáltal megint önző leszek. Ugyan már.. hiszen én állandóan önző vagyok. Most is csak magamról beszélek. Azt az egocentrikus énemet. Szörnyű vagyok.
Egy idegesítő, mocskos, szörnyű nagy szörnyeteg. Ez vicces. Szörnyetegnek jó lenni. Miért?  Mert, ha szörnyeteg vagy akkor már jobb sohasem leszel. Akkor már senki sem várja el, hogy jó légy, hogy jól cselekedj. LEGYÉL SZÖRNYETEG. Én szeretek az lenni. Egy édes drága szörnyeteg. Cukormázas bevonattal. Ó, igen az ám az igazi. Legyél te is Dupla Csokis Meggyes Szörnyeteg. Kívül édes, csokis. zabálni való.. belül mégis savanykás a meggylétől. Legyél te is ilyen. Sokkal egyszerűbb, mint nap mint nap mosolyogni, Kedvesnek lenni ás áltatni az összes embert, hogy minden tökéletes, hogy a Húsvéti nyuszi, a Télapó és a Csoki folyó létezik. Sőt, ha akarnak akár Narniába is eljuthatnak. Ugyan már. Ne kergessünk ilyen históriákat téves hiteket. Az élet nem a csodás dolgokról szól. Nem minden cukormázas. Közel sem cukormázas. Nem létezik Micimackó, sem Malacka. Minden emberben ott van mélyen a Dupla Csokis Meggyes Szörnyeteg. A hangsúly azon van ki mikor engedi ki. Aki sokáig tartogatja az olyan gonosz lesz, mint.. mint mondjuk Swayper (vagy nem tudom ki) a Dórában aki mindig lopkod. Pontosan olyan gonosz és valótlan. Igen valótlan. Hiába létezel, ha olyanokat teszel ami csodás és mesébe illő te is valótlanná válsz. Természetesen vannak szép dolgok. Vannak csodás dolgok az éleben, mint a szerelem, az újszülött kisbabák, és a Dupla Csokis Süti (szigorúan Meggy mentesen)
Nem, nem utálom a Meggyet ez csak egy kifejezés.. az agyamból.

Íme az én drága agyacskám egy darabkája csak nektek, csak most.

Úgy érzem magam, mint egy eltörött teás csésze.

Sok-sok apró szilánk, ennyi vagyok én. Semmi, már semmi más. Mintha a lelkem elszállt volna. Nincs. Egyszerűen nincs többé. Én nem vagyok már az a lány, mint régen, ha rád nézek már nem mosolygok tisztán.   Már sohasem mosolygok tisztán. Ha nevetek az csak színjáték. Ha mosolygok, csak úgy teszek. Ha azt mondom minden rendben HAZUDOK. Mindig hazudok. Miért nem veszed észre? Hazudok mikor azt mondom 'Minden oké.' Hazudok mikor azt mondom 'Nincs szükségem segítségre.' És hazudok akkor is mikor azt mondom 'Nem, nem az a baj, hogy találtál valaki  mást.'
Senki sem lát a látszat mögé. Az emberek nem értik, hogy ez mennyire fáj. Ezt csak én érzem, de én nagyon. Sajnos. Nem szomorú vagyok. Nem. Én csalódott vagyok. Csalódtam magamban, mert vak voltam. Mert nem vettem észre, hogy te igen is értékes és fontos vagy. Vak voltam, mert azt hittem nekünk már annyi. Nem láttam a fától az erdőt. Nem láttam, hogy milyen értékes vagy. Te egy kincs vagy. A legdrágább kincs. Egy olyan kincs ami tudom, már sohasem lesz az enyém. Egy értékes darab valaki más gyűjteményében. De miért pont az övében? Azt hittem ő téged nem érdekel, azt hittem ő nem számít. Azt akartad, hogy ezt higgyem ugye? Mindig is erre pályáztál igazam van? Én is összetörtem a szíved most pedig te is az enyém, ugye? Sikerült. Nyertél. Megint nyertél. Pont, mint legutóbb, vagy azelőtt. Miért nem hagyod meg nekem egyszer ezt a fránya győzelmet? Miért veszel el mindent? Miért kel olyan tökéletesnek lenned? Nekem pedig oly vaknak  süketnek de legfőképp némának.  Elakarom mondani mind ezt neked. De nem tehetem. Nem tudom. Nem érdemled hogy önző legyek, hiszen olyan sokszor voltam már önző. Most az egyszer. Csak most az egyszer önzetlen leszek, és akkor talán mégis én nyerek. Akarok nyerni. Le akarlak győzni. Nincs több esélyem csak ez az egy. Most én nyerek és nem leszek gyenge. Tudom még mindig szeretlek.. mindig is foglak, de te nem az én kincsem vagy. Te valaki más gyűjteményébe vagy. És ott vagy jó helyen. Őt pedig csak arra kérem vigyázzon az én ékkövemre.. mindörökre.

○Kritika 04. - Game Over

Game Over

KINÉZET:

Fejléc: Szép, kidolgozott munka! Nagyon tetszik!

Háttér: Illeszkedik, szuper!

Oldalak: Mindet végignéztem, s szépek, rendezettek. 

Modulsáv: Semmi gondom vele, azonban talán a rendszeres olvasókat a cserék felé tenném.

Bejegyzés: Szeretem ezt a betűtípust jól mutat.Örülök neki, hogy a bejegyzés címét valami szép, egyedi betűtípussal írtad.

TÖRTÉNET:

Larissa élete nem a legfényesebb. Nyugodt családi életüket felborítja egy idegen, ki el akarja venni a házukat. Larissa, és családja kénytelen a nagymamájához költözni. Larissa nagymamája egy fosós szájú öregasszony, aki nem kedveli unokáját. Amikor közölte, hogy Larissa nem lakhat velük, azt hittem bebújok a történetbe, és kitépem a nyanya nyelvét. Nehéz elképzelni, hogy ilyen létezik, miszerint egy nagymama ennyire gyűlöli a saját unokáját, de mégis van. Olvastam már hasonlót, de nem Justinosban. A Te blogod az egyetlen Justinos blog, amit rendszeresen olvasok, mert JÓ! Imádom! Az ötlet, a kivitelezés. Mesés!

Néhol találtam a történetben szóismétléseket, de helyesírási hibákat nem. 

Fogalmazás: Egész jól fogalmazol, és érthetően. Jó olvasni, csak egy bajom van! Ha van egy szomorú rész, add át jobban az érzelmeket, kicsit nekem ez hiányzik az egészből. Fejtsd ki jobban, s tökéletes lesz!

Egyéb: Kíváncsian várom a következő fejezetet! Hamar legyen vége a szünetnek!:D

○Kritika 03.- Problem: Age Differenc

Problem: Age Differenc

Fejléc: Nagyon jól tetted Lana-t kérted meg a fejléc készítésére a csaj tudja mit csinál. (Lásd a tied is gyönyörű szép lett.) Totálisan tökéletes (:D) tetszik az korosodott Harry ami persze ps DE igényes ps. A színek is tetszenek és esztétikus is. Magyarul: gyönyörű. Na végre kimondtam már a lényeget.

Háttér: Ugyanaz a háttered, mint ami a fejlécen is látható. Ez gyakori és  igazán jó dolog. Mivel így tökéletesen passzol a háttér a fejléchez. Még egyszer meg kell jegyeznem, hogy imádom ezt a színt. De úgy látom te is:)

Modulsáv:  Blogarchívum, Rendszeresek, Chat, Cserék, és még Figyelmeztetés is megtalálható. És még csak színben sem üt el.. FIGYELEM EMBEREK EGY IGÉNYES ÍRÓVAL VAN DOLGUNK! Komolyra fordítva minden ott van ami kell és az elrendezés is megfelelő.

Bejegyzés: Olvasható betűtípus, néhány gif beszúrása, semmi helyesírási hiba, (szép külalak.. hahahahah:D) Minden rendben. OK.

Történet: Na végre ideértem. Már alig vártam, szóval most kifejthetem a véleményem.. ez az!
A prológus legelején mondtad, hogy ez nem sablon történet és, hogy ez nem a te véleményed. Nem ez az én véleményem is olvastunk már sablon történeteket. A lány Londoba költözik, mert ott tanul tovább/a szülei ott kapnak munkát/ vagy csak úgy mert ott jobb. Találkoznak az egyik sráccal leöntik egymást/belemennek a másikba/vagy egészen véletlenül valami furcsa módon találkoznak. Ezek a blogok is lehetnek különlegesek HA jól meg vannak fogalmazva. De az amikor valaki kitalál egy teljesen egyedi történetet. Az bizony semmihez nem fogható, ugyanúgy az író és az olvasó számára is élmény lesz a történet. A te blogod pedig példa erre. Egyszerűen már a Prológusban oda voltam azért, hogy a lány beleszeret Harrybe. Komolyan ilyet WTF?!- fejjel ültem a gép előtt. Egyszerűen odáig vagyok a történet kimenetéért. Kíváncsi vagyok, hogy Harry, hogyan képes harcolna egy 19 éves "kislányért", amikor mindeddig csak falta a nőket ( a saját elmondása szerint is).
ui: feliratkoztam rendszeresen.. ez talán elárul valamit.

Fogalmazás: Utálom, hogy semmibe se tudok belekötni. Utálom, hogy tudsz helyesen írni, hogy gyönyörűen fogalmazol és a legjobban azt utálom, hogy még a pontokat és a vesszőket is jó helyre teszed. (Arra ugrok.) Nem hiszem el, hogy én itt kritizálni akarok és nem tudok nincs olyan, hogy nem tudok. Elhagy az erőm érzem.. meg fogok halni.. kész meghaltam.
ui: siethetsz a következő fejezettel. 
ui(2): Nem értem miért kérsz kritikát. Mit vársz leszarozom azt amit (jelenleg) 74 ember olvas rendszeresen. Nem akarom őket magamra haragítani. Amúgy tényleg tetszett sok sikert a folytatáshoz:) 

○ Kritika 02.- PS I love you

"A kritika egy vélemény egy személyes vélemény, amely egy emberben fogalmazódik meg. Az igazság nem mindig az egyszerű szavak között van. néha a sorok között kell keresni a valódi jelentéseket." - Anonimus

Fejléc: Nem tudom te csináltad-e vagy sem. De ez most lényegtelen. Nekem túl sok. Igen fontos, hogy ne legyen üres egy fejléc. Fontos, hogy a történethez kapcsolódó elemek legyenek rajta, de mindennél fontosabb az esztétika. Egyszerűen azok a gomoly felhők nem passzolnak oda egyáltalán nem illenek, sem a háttérhez, sem úgy egyáltalán be a fejlécbe. Őszintén megmondom egyszerűen nem tetszik.
ÉN MAGAM SEM TUDOK FEJLÉCET CSINÁLNI. Iszonyatosan béna vagyok hozzá és mindig a barátnőim-ön élősködve kérem meg őket, hogy csináljanak helyettem.(:

Háttér:  Nem illeszkedik és egyáltalán nem passzol. Igen nagyon népszerű mostanában az a galaxy mintázat. Nekem is tetszik, de blog háttérnek valami sokkal egyszerűbbet sablon képet tennék amit ha mozaikozok akkor is szépen illeszkedik és passzol. Arról már nem is beszélve, hogy nem megy a fejléchez. (logikusan ha a fejléc nem megy a háttérhez akkor a háttér nem megy a fejléchez) Ideje lelőnöm magam.

Modulsáv: Fehér. Ennyi a véleményem. Totálisan minden mértékben elüt a háttértől és a fejléctől túl világos egy ilyen bloghoz. A helyedben valami kevésbé vakítót választanék. Persze ne legyen sötét mert az sem jobb, de ez túlságosan elüt.

Bejegyzés: Olvasható a betűtípus nincs vele nagy gond, de nekem egy kicsit zavarja a szemem választhatnál valami egyszerűbbet.:D

Történet: A lány édesanyja meghal, ő az apukájával Londonba költözik, megfogadja, hogy többet nem szólal meg, összezuhan minden.. értem. Nem tudom, de ha én ilyen dolgot élnék át akkor egy idegennel akivel az utcán találkozok egy sikátorban tartózkodóbb lennék. Nem ijedt.. csak tartózkodó nem adnám ki a nevem és nem akarnám, hogy hazavigyen. Pont leszarnám mennyire fáj a lábam. Csak képzeld magad a szereplőd helyébe akkor sokkal valósághűbben tudsz majd írni. A történet különleges a féltékeny Harrye kíváncsi leszek már csak azért is kíváncsi leszek a folytatásra mert érdekel mit fejlődsz.

Fogalmazás: Egy gondolat: Sok a pont. Sohasem használsz vesszőt.
Úgy nem olyan darabos.
Még egy gondolat: Sok a felkiáltójeles mondat a felkiáltójel milyen mondatot jelent?! (felszólító és felkiáltó) Te viszont sokszor ezt használod pont helyet ami zavaró, hiszen nem minden második mondatban szólítunk fel valakit/valamit valamire.

Remélem nem voltam durva és én őszintén csak segíteni szeretnék:)

○Kritika 01. - Life In the Highschool

~ Life In the Highschool

(Kritikus szemmel tekintek a blogra, nem barátnődként.)

KINÉZET:

Fejléc: 

Elmegy. Tudom, Te csináltad, és gondolom rendesen megdolgoztál vele. Értékelem, hogy megpróbálkoztál vele, ez becsülendő, a blogosok nagy része, - már akik nem tudnak szerkezteni -, egyszerűen csak fejléc nélkül hagyják a blogjukat. Ez nem helyes, így örülök, hogy legalább fejléced van. Nem tudom mivel csináltad, de ha már kihagysz fehér részeket, akkor egyenletesen satírozd, hogy ne maradjanak halvány feketés részek a fehérségben. A fejlécen el tudnék képzelni egy keretet esetleg, és több motívumot, amik a történetre utalnak. Összességében nem rossz.:)

Háttér: 

Számomra olyan,  mintha nem teljesen illeszkedne egymáshoz. Ezen kívül szép lenne.

Oldalak:

 Szép a betűtípus, semmi bajom vele. Szereplőket feltüntetted, jó.

Modulsáv:

 Semmi kifogásom nincs ellene. A lényeges dolgok kint vannak. Talán egy chatet ajánlanék, az mindig jól jön. Az oldalmegjelenítés számlálónál smiley van, azt eltüntetném, és helyére odaírnám hogy oldalmegjelenítések. De ez a legkevesebb. 

Bejegyzés: Betűtípus szuper, olvasható. Bejegyzés címe is tetszik. Tökéletes.

TÖRTÉNET:

Liam Payne a családjával elhagyják Wolwerhamptont, s Amerikába költöznek. A fiú otthagyja a barátait, és a régi életét. Új suli, új barátok, új környezet. Hasonló blogot olvastam már, de pontosan ugyan ilyet nem. Szóval nem mondanám sablon történetnek.  Kreatív, és érdekes dolgok történnek benne. Nem unalmas, én rendszeres olvasód vagyok, de ezt tudod. Mindig történik valami, amivel felkelted az emberek érdeklődését. Liam focicsapatba kerül. Ennél a jelenetnél csak néztem, amikor az edző bá' magyarázott neki a fociról. Jól utána néztél, vagy mit tudom én, honnan veszed ezeket. Tetszik, nagyon tetszik. Várom a következő fejezetet.

Fogalmazás: 

Meg kell mondanom, hogy az előző blogodhoz képest, itt szinte szárnyalsz a fogalmazással. Sokat fejlődtél tavaly óta, az biztos. Büszke vagyok rád! ( Tényleg, nem kamuzok. Bocsi előbújt a "barátnő" belőlem egy pillanatra.) Öröm olvasni. ráadásul nem a szokásos múlt időben írsz, hanem jelenben, ez is ritka. Folytasd.

Szürke 50 árnyalat trilógia!

Szürke 50 árnyalata trilógia

Szeretném előre leszögezni, hogy rajongója vagyok a kötetnek, de próbálok minden apró dologra felhívni a figyelmet, és észrevételeimet leírni, akkor is ha negatív.

Először is, azt furcsálltam, hogy nincs semmiféle prológus, hanem csak egy egyszerű köszönet nyilvánítás, és bumm, kezdődik az első fejezet.

Na de kezdjük az elején.

Nézzük csak az alap sztorit;

Anastasia Steele, a 21 éves egyetemista könyv moly, elmegy és meginterjúvolja a milliárdos üzletembert Christian Greyt, mert a legjobb barátnője - akivel természetesen egy albérletben laknak -, Katherine Kavanagh beteg lett.  Ilyen szálakról indul a könyv..

Utána, természetesen érdekesebbnél érdekesebb fordulatok következnek. Christiannak alávetettjei voltak, itt jön az uralkodó, és alávetett fél című rész. Érdekes, érdekes.  A könyv magával ragadott, és jó volt a végéig.

Értelmetlen lett a vége teljes mértékben.  Ugyebár, úgy van vége az első könyvnek, hogy Christian elfenekeli Anastasiat, durván, nagyon durván egy övvel. Anastasia nem mondja ki a biztonsági szót. Végén otthagyja a milliárdost, és kiborulva megy haza. A könyv vége: Összegörnyedek, kétségbeesetten szorongatom a leeresztett léggömböt, és Taylor zsebkendőjét - átadom magam a gyásznak. (Taylor Christian Grey segédje, jobb keze.)

Kicsit gyászos a könyv vége. Hülyeség volt otthagynia Christiant, hiszen a második könyvben újra hajlandó találkozni vele, pedig nem is telik el sok idő, már újra együtt lopják a napot. Szép a szerelem, ugye?

A második könyvben még több érdekes fordulat tanúi lehetnek az olvasók. Ezek a fordulatok közé sorolnám a szexuális tevékenységüket is, ami a könyvben rendesen le van írva.

A végén Christian megkéri Anastasia kezét, a lehető legrosszabb pillanatban. Egyszerűen hihetetlenül rossz időzítés volt.

Ebben a könyvben már többet tudhatunk meg Mrs.Robinsonról - Anastasia nevezi így, igazi neve Elena Lincoln - Christian molesztálójáról. Ez a bizonyos Elena 15 éves korában szexuális kapcsolatot létesített Christiannal, és azóta is barátok maradtak. Christian egyetlen barátja. Hát, oké... Érdekes. Ha saját szemszögemből nézem, sírva rohannék el, ha valaki molesztálna, nem még barátságot kötnék vele, bár ki tudja?!

Végül a harmadik felvonás. (Személyes kedvencem.)

Autós üldözés, kis utazás, veszekedés, gyerek. Szerintem ebben a 4 címszóban elég jól jellemeztem.  Erről többet nem tudok mondani, nincs mibe belekötnöm.

"Könyvből híresebb szólások":

A könyvben rettentő sokszor olvashatóak ezek a szavak:

Anastasia:

Szent szar, Szent tehén, Szent Mózes. De talán a legtöbbször a szent szar. Ez nagyon szemet ütött.

Christian:

Bébi, Jó kislány.

Köszönésnek legtöbbször a 'Laters' szót használja az író nő.

Összességében:

Szerintem a Szürke 50 árnyalata trilógia egy fantasztikus alkotás, érdemes elolvasni a kissé perverz, de olvasni vágyó egyedeknek. De rátennék egy plusz 18-as karikát.

xx L.T.P.~

Youtube-os tehetségek!?

 Rebecca Black.

A sztárok fele a Youtube által lettek híresek. Akkor talán kis is mondhatjuk, hogy a Youtube egy nagyon hasznos kis videó megosztó oldal. De még is vannak olyanok, akik az emberben egy kis bizalmatlanságot szabadítanak fel. Vegyük például Rebecca Black-et. Rebecca kisasszony a Friday című számával vágódott be a köztudatba, amit több mint 60 millió ember nézett meg. Az emberek 50% csak viccből néz meg egy ilyen videót és könnyedén nyomja, meg a nem tetszik gombot. De vajon azt tudják, hogy ebből a videóból még is mennyi pénz jött össze? Több mint 40 millió. Egy kicsit felháborítónak tartom ezt az egészet. A világon egy csomó olyan énekes/nő van, akiknek csodaszép hangjuk van és még sem osztják meg a külvilággal tehetségüket. Persze evvel nem azt mondom, hogy senki ne töltse fel a videóját! Csupán előtte kérjen egy kis kritikát vagy hallgassa vissza az éneklését. Rebecca a negatív vélemények ellenére is be akarja bizonyítani, hogy neki igen is van hangja így folytatja az éneklést. Lady Gaga  szerint Rebecca egy igazi tehetség és szeretne segíteni neki a közel jövőben, hogy még a mostaninál is sikeresebb legyen. Riday számát már több sztár is felénekelte többek között Katy Perry is. A Last Friday Night-ban Rebecca egy nagyobb szerepet is kapott. 2011- ben megjelent a My Moment című dala, ami kevesebb negatív kritikát kapott. Ha az én véleményemre vagytok kíváncsiak, akkor elmondom, hogy szerintem a Friday című száma után az egészet be kellett volna fejeznie, mert tehetsége semmi. Éneklése mellett próbálkozott a divattervezéssel majd 2012-ben kiadta saját tervezésű pólóit és karkötőit. Lehet, hogy talán inkább nagy kreativitását inkább tervezésbe kéne fojtania nem pedig éneklésbe.

Tiffany Alvord.

Amint említettem van előnye a Youtube-nak. Keresgéltem egy kicsit a neten és rá találtam Tiffanny Alvord-ra. Egyszerűen fantasztikus hangja van. Érdemes meghallgatni a zenéit. Igaz nem sajátok csak feldolgozások, de eszméletlen jók. Számos más internetes sztárral énekelt már, mint például: Megan Nicole-al – Who Says (Selena Gomez száma),Jason Chennel-el – Moves Like Jagger ( Marron5 és Christina Aguilera közös száma) vagy Christina Grimmel-vel – Break Your Heart ( Taio Cruz száma). Turnézott már Amerikában és az egyik film betétdalát is felénekelte. Szám a Change nevet kapta, amihez egy kis videó klipett is leforgattak. 2011-ben jelent meg a My Dream című albuma amit onlinen lehetett megvásárolni. Aztán megjelent a következő albuma a My Heart Is. És adott egy koncertet Szingapurban amin egy csomó Youtube-os sztár énekelt. Év végén New York-ban lépett fel több mint 2 millió ember előtt és ekkor találkozott Carly Rea Jepsen - nel is.  Márciusban Szingapurban Indonéziában és Malajziában fog turnézni. Én ennek nagyon örülök, mert ezáltal, több videó fent lesz a neten ,amit örömmel fogok megnézni. Tiffanyn kívűl más számos tehetség is van akit érdemes meghallgatni. De akadnak katasztrófák is ugye bár. Kár hogy az ember nem tud szelektálni egy kicsit.

Tildy fogalmazás.

Én vagyok az Dina, az egyetlen aki még nem osztott meg veletek semmit ezen a blogon. Ezen mint látjátok most változtatok. Az iskolánk szervezett egy fogalmazás író versenyt, neveztem, sokat gondolkozta, 3x újra kezdtem, de megszületett. Ez a vég kifejlett a verseny eredményét még nem tudom, de a ti véleményetek érdekel szóval jó olvasást hozzá:) xxDina. 


  "Az hogy az első pár napom maga volt a pokol az nem kifejezés. Semmi kétség a szüleim szenvedni küldtek ide. Micsoda ragyogó szülők, ha a gyerek egy kicsit rendetlen akkor küldjük katonai iskolába, mintsem megpróbáljuk megoldani a problémát. Ez teljesen normális, ugye? Persze, hogy nem. Egyedül az én drágalátos édesanyám és édesapám találhat ki ilyet. Sajnos az új iskolával új "barátok" járnak. Ja, barátok akik az első adandó alkalommal sárba döngölnek, ezt pedig az én legnagyobb sajnálatomra nem képletesen értettem. Kezdjem az elejétől? Inkább nem. Túl hosszú lenne, mondjuk a mai napom. Igen kukkantsunk csak be Cassandra Collins életébe, csak egy pillantást.
     - Collins közlegény nem hallotta a csengetést? - köpködte a képembe a nyálát Parker felügyelő "úr". Érdekes volt őt uramnak szólítani mivel pontosan egy évvel 4 hónappal és 3 nappal volt nálam idősebb csak. Igen kiszámoltam. Akkora nagy baj ez?
- Elnézést máris összekapom magam. - próbáltam megtartani vele a tisztes távolságot, hiszen csak a felettesem, de őszintén attól függetlenül, hogy a nyál eléggé túlteng a szájában kifejezetten helyesnek számított. Magas volt, izmos(bár mit vártunk egy katona jelöltől) kusza barna haja, és mély zöld szemei amik megbabonáztak. -Állj, állj Cassandra ezt hagyd abba!- szólt a kis hang a fejemben.
- Kettő perce van Collins, az ebédlő előtt várom. - csak bólintottam majd egyenruhámat próbáltam a lehető leggyorsabban felkapni magamra. Ez a pár nap alatt nem sok mindent tanultam, de azt biztosan állíthatom, hogy Parker felügyelő úr nem szeret csalódni és amit ő kimond annak úgy kell történnie. Így a lehető legrövidebb útvonalon surrantam az ebédlőhöz és mosolyogva tisztelegtem a felügyelőm előtt. - Késett pontosan 5 másodpercet. - mutatott órájára.
- Jaj, az a pár másodperc. Elfelejtjük nemde? - próbáltam játékosan felfogni a dolgot. Viszont mikor nyers tekintetével ütközött az enyém rá kelet jönnöm, hogy ez nem a legjobb ötlet volt.
- Collins. - köszörülte meg a torkát. - Én nem bírom a tiszteletleneket, ma reggeli után jelenj meg itt és megtanítalak én a fegyelemre. - nézett rám szúrós szemekkel. Utáltam mikor ezt csinálta, azoknak a gyönyörű szemeknek a boldogságtól kell csillogniuk meg a nevetéstől nem a dühtől. Cassandra Collins már meg is van a legújabb feladatod, tanítsd meg Parker felügyelőt szórakozni. Kihívás elfogadva!
Reggeli közben végig figyeltem, próbáltam elkapni egy apró mosolyt vagy egy kedves pillantást, de semmi. Szimplám fapofával tömte magába a reggelinek szánt ételféleséget. Őszintén tippem sem volt mi akar ez lenni. Elnézve őt nem tűnik olyan barátságtalannak. Kifejezetten kedves arca volt, valami biztos megmérgezte drága kis lelkét. Istenem ez a katonai iskola előhozza a költői énemet. Fel állt. Figyeltem lassú lépteit amik határozottan felém közeledtek majd egy határozott mozdulattal megállt pontosan előttem. - Gyerünk Collins, munka van.- húzott fel a székemről. - Vége a reggelinek. Kezdődhet a magán kiképzésed. - húzta gúnyos mosolyra a száját. Mosolyra. Komolyan határozottan mosolygott, bár az én nyomoromon de ez is haladás. Kezemből kikapta a tálcám mit sem törődve azzal, hogy én még egy falatott sem ettem belőle. Bár őszintén megmondva annyira nem is bántam. Csuklómat erősen közrefogva rángatott ki az egész iskola szeme láttára. Nem igazán lepődtek már meg ezen a mozdulatsoron. Nem vagyok az a tipikus "csendben tűröm az igazságtalanságot" típus, mindig hamar kimondom a véleményem. 
- Parker felügyelő ez fáj ne szorítson ennyire. - szisszentem fel, mint aki meg sem hallotta húzott tovább. Ebben az emberben semmi együttérzés. Tekintetem az égre emeltem már az ebédlő előtt állva. - Esőre áll az idő. - jegyeztem meg pusztán magamnak.
- Annál jobb. - szólt a jól ismert mély reszelős hang. - Gyerünk Collins kezdheti mondjuk három vagy négyszáz fekvőtámasszal, csak úgy bemelegítésnek. - szerintem nem kell magyaráznom, hogy a szemem is keresztbe állt már a puszta futás fogalmától. Ez az ember meg még fekvőtámaszt akar velem csináltatni, na tudja mikor.
- Köszi, nem. - ráztam meg egyértelműen a fejem. 
- Igazán? - húzta fel a szemöldökét Parker. Lassan a hátam mögé lépett, fülemhez hajolt és suttogni kezdte a szavakat. - Ne akarja kihúzni a gyufát Collins kezdjen hozzá míg jó kedvemben talál. - a hideg is kirázz ettől az embertől, csak nem tudom hova tenni ezt az egészet. Hiába erőszakos, koszos, igénytelen találni benne valahol egészen mélyen egy kis szexiséget. Lemerem fogadni, hogy ha hetente nem csak egyszer fürödne meg rendesen akkor sokkal vonzóbb lenne. Gyorsan lementem fekvőtámaszba és egészen lassan elkezdtem magam leengedni majd vissza. Istenem micsoda monoton mozdulat. A hangos számolást hallgattam a hátam mögött ami legnagyobb bánatomra még csak harmincnál tartott amikor egy hideg cseppet éreztem meg kézfejemen. 
- Szuper. - szűrtem ki egészen halkan fogaim között. - Nem tarthatnák szünetet? - ültem le a földre. Egy mély sóhaj után kifújtam a levegőt. Egy olyan lánynak aki általában ellógja a tesiórákat ez a legnagyobb kínzás. Azért a szüleim tudnak valamit. Hangos kacajra lettem figyelmes, na király ez kellett még nekem mára Annabella és a csodás kis bandája. Ki Annabella, az ős ellenségem. Maga a tökély ebben az iskolában szín ötös tanuló, erős és fegyelmezett. Mindenki őt emlegeti követendő példa ként. Persze én majd pont ezt az idegesítő kis kullancsot fogom példaként követni. Majd ha fagy. Viszont most vissza a valóságba, tehát Annabella éppen felénk tartott miközben Parker felügyelőre pillantott gyorsan megigazította a kontyát. Jaj valamit elfelejtettem említeni persze, mint minden nőnemű személy ezen a helyen odáig és vissza van Annabella is Parker felügyelőért. Ez ennek a nőszemélynek az egyetlen olyan tulajdonsága amiben követem a példáját, hiszen Parker magas, erős és ha csak mellette állok biztonságban érzem magam. Talán ez az oka annak, hogy nem akarok megjavulni akkor minden napomat vele tölthetem miközben Annabella és társai féltékenyen pillantanak rám a pálya széléről.
- Jó reggelt Parker. - köszönt nyájas hangon. - Cassandra? - kapta felém tekintetét. - Mit követtél el már megint.
- Semmit - vágtam rá - csak a felügyelő úr szereti velem tölteni az idejét. - kacsintottam, látni kellett volna az arcát. Végig futott rajta a félelem, meglepettség, értetlenség aztán varázsütésre megvilágosodott és mindezt mindössze öt másodperc alatt. Szép teljesítmény.
- Ez nem volt vicces. - köpte oda nekem fél vállról. - További jó munkát Parker. - intett és már ment is a dolgára. Hálaistennek. Nadrágom leporolva pattantam fel felügyelőm mellé. 
- Tudja Collins máskor ellenezném az ilyen viselkedést a társaival szemben - nézett rám összeszorított szemekkel majd egy fél lépéssel közelebb húzódott. - de most megköszönöm. - kacsintott.
- Nincs mit uram máskor is. - tisztelegtem. - Szóljon lepattintom a többi kullancsot is. - biccentettem a pálya szélén álló lánycsordára akik nyálukat csorgatva bámultak felénk. Természetesen nem az én hátsófelem bámulták. Bár Trisha eléggé ferde hajlamú. 
- Vége a báj csevejnek munkára. - intett P. mester. Én pedig bólintva ereszkedtem volna megint négykézlábra amikor egy kéz húzott fel. - Collins, figyeljen ide maga rendes ember, csak vannak furcsa szokásai, ha azoktól eltekintünk akkor egészen.. "
- Collins nem szólok többször. Már megint nem hallotta a csengetést? - állt előttem az a jól ismert magas alak.
- Oh, sajnálom uram én csak.
- A naplóját írta. - fejezte be helyettem a naplóját.
- Honnan tudta? - kerekedtek ki a szemeim.
- Nem fontos. Jöjjön. - intett az ajtó felé. Lassú léptekkel követtem őt. - Collins -állt meg hirtelen, követtem mozdulatát - amit a reggel mondta magának, azt jól jegyezze meg, nem rossz ember maga csak meg kell találni a legjobb tulajdonságokat és arra építeni. - hirtelen felém fordult. - Én látom magában a harcost. Maga egy kitartó ember aki sohasem adja fel. Egyszer még jó katona lesz, és én büszke leszek magára.
- Köszönöm Parker felügyelő úr. - jelent meg halvány mosoly az arcomon. Szemöldökeit lágyan összehúzta, így homlokán néhány apró ránc felszaladt. Összeszorított szemhéjakkal vártam a letolás, bár fogalmam sem volt mit követtem el. 
- Tudja mit Collins? Hívjon csak Edmund-nak. - szemeim rögtön kipattantak most komoylan azt kérte, hogy tegezzem. Szemeim kitágultak tátott szájjal meredtem rá. Egyszerűen az információ nem jutott el az agyamig. - Na mit mond? 
- Rendben Ed. - halványan mosolyogtam.
- Istenem, mindig a határaimat feszegeted. - fordított hátat és gyors léptekkel az ajtó felé sétált. 
- Azért tetszik ez neked valld be. Tetszik, hogy a határaidat keresem, imádod amikor pimasz vagyok és alig várod, hogy megbüntethess csak valld be.
- Igen imádom amikor szenvedsz Cassandra. 
- Nem. Te engem imádsz. - mutattam pimaszul magamra. Ő nem szólt semmit, csak egyszerűen hátat fordítva nekem kisétált az épületből. Én pedig csak ott álltam a szoba közepén fülig érő mosollyal, hiszen most az először szólított a keresztnevemen. Kedvel engem. Parker felügyelő engem kedvel, nem mást. Ezt neked Annabella. Halkan felkuncogtam saját gondolatomon. Viszont csak ekkor tudatosult bennem, hogyha elkések a vacsoráról akkor újabb indokot adok Ed-nek a kínzásra. Így őrült sebességgel rohantam az ebédlőbe, mert nem többé nem adom meg a lehetőséget, hogy kínozzon. Nem teheti, hiszen kedvel, Edmund Parker engem kedvel, csak engem! 

Üvegbe zárt világ

Irina feljegyzése…

1940. március 3.

A fegyverek éles csattanása és a gyereksírás egybe keveredett. Borzalmas hangok. Nincs olyan ember, akinek az idegzete ezt mind kibírja. Szorosan magamra húztam egy sapkát, hogy tompítsam a hangokat. De a vékony szöveten átszűrődtek a szenvedés hangjai. Ruhámat feltűrtem és mezítláb szaladtam be az erdőbe. Tudtam, hogy veszélyes és hogy bármikor beágyazódhat egy golyó akármelyik testrészemben. De muszáj áldozatokat hozni, ha az ember akár egy pillanatra is érezni akarja a boldogság édes ízét. Sajnos a madarak már nem úgy csiripeltek, mint régen és az erdőkben a színes virágok is eltűntek és helyettük fakó gazok foglalták el az értékes helyeket. Az utcán katonák ezrei sorakoznak kezükben éles fegyverekkel és tekintetükkel ölni lehetett volna. A puska nem is kellett. Elég, ha rád néznek. Az összes ablak fekete függönnyel volt bekerítve és az emberek próbáltak elbújni a házakban. Kisebb nagyobb sikerrel. Bárcsak lehetne egy kívánságom. Biztosan megváltoztatnám a világot. A talpam tiszta sár volt és fájt a futástól. Megpróbáltam az erdő legmélyebb zugába bejutni. Remegő kezeimmel toltam el az utamból a faágakat. Minden kopasz volt és szürke. A nap sem sütött. Nem érdemeljük, meg hogy csodálatos sugarait kibocsássa nekünk. Az utakon tankok ezrei sorakoznak fel készen állnak a robbantásra. Csak én nem! Bárcsak eltudnám, magam varázsolni egy jobb helyre egy szebb világba ahol a fák zöldek a virágok színesek és a nap is boldogan süti a bőrömet. Érezni akarom a vidámságot. Ahol robbanás fülsüketítő zaját inkább a gyerekek örömteli kacagása váltja fel. Én is velük szeretnék nevetni. Lábaim nem bírták tovább a rohanást így elgyengültek én meg lerogytam a földre. Térdeimet felhúztam majd ráhajtottam fejemet. A könnyeim egyre csak gyűltek a szemeimben majd cseppformában le is folytak kétségbe esett arcomról. Minden ember hazudozik a jobb világról és ilyen olyan kusza kis üres szavak hagyják el szájukat, hogy minden jobb lesz és boldogan fogunk élni. Ez mind hazugság! Cselekedjenek és utána ígérgessenek olyanokat, amik valóban megtörténnek. Hideg tenyereimet a füleimre tapasztottam hogy még jobban tompítsam a hangot, de semmi. Ez annál hangosabb. A sapka és a kéz semmit nem ér. Mindig azt mondták, hogy az ember egy csettintéssel nem tudja megváltoztatni a világot. Akkor ez most, hogy van? Azaz ember, aki ott fent van még is megtudta, változtatni se perc alatt az élet körforgását. Mint ha egy démon egy üvegbe zárta volna a földet és soha nem engedné be a boldogságot csak a szomorúságot. Biztos vigyorral a képén nézi végig az emberek szenvedését. A holttestek sorra gyülekeztek az árokparton és a sérültek száma is egyre jobban szaporodott. És tudom, hogy ő ott fent megtudná, állítani ezt az egészet csak nem, akarja! Úgy látszik, élvezi az emberek szenvedését. Érzem, hogy mindjárt itt a vég és talán utolsó könnyeim folynak végig arcomon. Legszívesebben felkelnék a földről és sikítanék és toporzékolnék egyet. de nem lehet. Megtalálnak, és akkor már pecsételhetem is a halálomat. De muszáj valahogy véget vetnem ennek. Mit is képzelek!? Hisz én csak egy 12 éves kislány vagyok. Egy gyönge ártatlan kislány. A szívem minden egyes robbanásra reagál. A kezeimet ökölbe szorítottam és egy jobb világra gondoltam. Vörös göndör fürtjeim az arcomnak tapadtak és akárhogy próbáltam a fülem mögé rejteni őket mindig visszatértek kedvenc helyükre. Fejem felkaptam mikor erős férfihangokat hallottam. Gyorsan felpattantam a hideg földről és újra futásnak eredtem. Erősen megmarkoltam a ruhám szélét és fogaimat összeszorítottam. Muszáj legyőznöm a félelmemet valahogy és vissza kell jutnom a családomhoz. Tudatnom kell velük, hogy szeretem őket, de vajon van, merszem visszamenni arra a pokoltanyára ahol millió katona őrzi a szüleimet? Félek! Félek a szavaktól és a tekintetektől. Hisz a szavaknak hatalmuk van nem is kicsi! Miért engem bántanak? Egy fegyver ismét elsült. Annyira megijedtem, hogy még a szívem is kihagyott egy ütemet. Könyörgöm Istenem! Állítsd meg ezt a katasztrófát! Legyen helyette béke szeretet nem pedig gyilkolás és durrogás. Egy kívánság! Ennyi az egész! Csak nem olyan nagy kérés ez? Gyorsítottam a tempón. Nem akartam áldozat lenni! Ahogy kiértem a sűrű erdő rejtekéből a szemem elé tárult a való világ. Nem lehet igaz! Biztos csak egy álom. Szorosan az egyik fa mögé bújtam és onnan kémleltem, hogy mi történik a városban. Katonák haladtak egymás mögött és tankok kísérték minden egyes lépéseiket. Fegyvereiket szorosan mellkasukhoz rögzítették és tekintetük sötét volt. Bárcsak királykisasszony lehetnék. Békésen teázgatnék hófehér palotámban és nem lenne háború csak béke. A kertben állatkák lennének és nem pedig mogorva katonák. A ruhám csodaszép rózsaszín lenne nem pedig egy szakadt rongy fejemet meg csillogó tiara díszítené és nem egy zöld rongy sapka. A lábaimon szép cipők lennének és nem kéne mezítláb járkálnom a koszos földeken. Óvatosan kiléptem a fa mögül és megint elkezdtem futni. A talpam vörös volt és sebes, de nem érdekelt. Haza kell jutnom! Rosszul döntöttem. Hülyeség volt ott hagyni a szüleimet meg a húgomat. Szükségük van rám. Kicsit lassabbra vettem a tempót mikor megpillantottam a rozoga kis házat. Várjunk csak! Hol vannak a katonák. Szélsebesen berontottam a házba és anyukámat pillantottam meg,ahogy a földön ül a kishúgommal és zokognak.

- Anya mi történt? – préseltem ki ezt az egy mondatot a számon. A torkom összeszorult és megint sírni kezdtem. Lassan oda sétáltam anyához és letérdeltem mellé. Nem mondott semmit csak magához szorított és sírt. A szívem szakadt ketté hogy láttam édesanyámat sírni. A világ legfájdalmasabb dolga. És az a baj hogy segíteni se tudok rajta. A húgom még csak 5 éves és semmit nem tud. Ő is itt bömböl,mikor azt sem tudja,valójában mi folyik körülötte. Szorosan átöleltem anyukámat. A könny lefolyt az arcomról majd a ruháján hagyott foltot. Lassan eltolta fülem mögé göndör tincseimet és lassan bele súgta:

- Elvitték. – elég volt ez a kis szó,hogy újra sírásnak kezdjek. Elvitték! Úgy vitték el,hogy nem mondtam neki hogy szeretem. Gyáván elszöktem. Miért tettem? Soha nem fogom megbocsájtani magamnak azt a tettet. Lassan anyukám ölébe ültem és együtt sírtunk. Hosszú haja csikizte fedetlen karomat. Miért velem történik meg? Levettem sapkámat a fejemről és gyengéden megtöröltem anyukám arcát. Szája halvány mosolyra húzódott majd újra megölelt. Lucy is oda tolakodott anya ölébe így ketten fészkeltük be magunkat anya,védelmező körébe.

- Minden rendbe fog jönni. – nyomott egy-egy puszit fejünk búbjára majd újra elkezdett halkan sírni. Könyörgöm. Egy kívánság. Csak egy! Nem akarok üvegbe zárt világban élni. Soha többet.

Blog vers ~

Ezt a verset, az egyik blogomhoz írtam.:)

( http://brotherslife1d.blogspot.hu/ )

Ahogy ezer csillag fent az égen, úgy csillog most még egy.

És ha felnézek a fénybe, Őt látom ott képzeld.

Megpecsételt titok számomra az élet.

S néha megbotlom benne képzeld.

Jön netán egy nagy lavina,

S elsodor, tavat, hidat.

Megrenget eget, s falat ,

Majd újra elcsitulva hallgat.

xx L.T.P.~

Az élet billentyűi

Mint ha az élet egy zongora lenne. Ahogy a zenész az ujjait könnyedén vezeti végig a hangszeren majd hirtelen tekintete sötétbe borul és vadabban kezdi ütni az ujjaival a billentyűt. Mert az életünk is ilyen. Néha úgy gondoljuk, hogy a kihívásnak és a megpróbáltatásoknak az égvilágon nincs semmi értelme pedig igen is van. Ahogy szokták mondani gyakorlat teszi a mestert. A zenésznek is egy életen át kell gyakorolnia a zene művészetét. Lehetnek bármennyi díja vagy kitüntetése mindig tanul valami újat és mindig találkozik valami ismeretlennel, amivel meg kell majd birkóznia. És az élet is ilyen. Az emberek mindennapjaiban benne van a zenék különféle mondanivalója. Lehet az csalódás vagy valamilyen apró öröm.  Csak az emberek többsége evvel nem igen foglalkozik, pedig kell! Hisz az élet olyan, mint a zongorán a billentyű. Nem mindegy hogy lágyan nyomjuk le a gombokat vagy durván. Azaz igazi művészet, ami az ember szívéből jön, és azaz igazi ember, aki a szívével is gondolkodik és nem mindent az eszére bíz. Mert nem minden a logikán alapszik. 

Emlék

Emlékszem mikor gyerekként a homokozóban ültünk és boldogan öntöttük a különböző formába a porhanyós homokot. Örömmel építettünk különféle méretű várakat és látszott, hogy élvezzük a játékot. Néha, néha vizet öntöttünk a vár köré hogy élet hűbb legyen. Halkan súgtuk egymás fülébe az apró titkokat és megígértük egymásnak, hogy nem áruljuk el senkinek. A babákon is mindig osztoztunk, és ha kellett ki álltunk egymásért.  Csak mi ketten tudtuk hova érdemes elbújni bújócskakor. Huncut módra mindig elcsentük a különféle színű rúzsokat majd szép ruhákba bújtunk és azt képzeltük magunkról, hogy igazi hercegnők vagyunk. Gondolatban a paripánkkal mindig a mezőn vágtáztunk és mikor elfáradtunk örömmel építettünk búvóhelyet a szobában. Néha kaptunk is a szülőktől leszidást, de ez mind nem számított. Mikor a nap elbújt és helyére a gyönyörű szép hold lépet és tisztában voltunk avval, hogy a mai mókának vége van. Búsan ballagtunk, hazafelé de tudtuk, hogy holnaptól előröl, kezdhetjük az egészet.