Tildy fogalmazás.

Én vagyok az Dina, az egyetlen aki még nem osztott meg veletek semmit ezen a blogon. Ezen mint látjátok most változtatok. Az iskolánk szervezett egy fogalmazás író versenyt, neveztem, sokat gondolkozta, 3x újra kezdtem, de megszületett. Ez a vég kifejlett a verseny eredményét még nem tudom, de a ti véleményetek érdekel szóval jó olvasást hozzá:) xxDina. 


  "Az hogy az első pár napom maga volt a pokol az nem kifejezés. Semmi kétség a szüleim szenvedni küldtek ide. Micsoda ragyogó szülők, ha a gyerek egy kicsit rendetlen akkor küldjük katonai iskolába, mintsem megpróbáljuk megoldani a problémát. Ez teljesen normális, ugye? Persze, hogy nem. Egyedül az én drágalátos édesanyám és édesapám találhat ki ilyet. Sajnos az új iskolával új "barátok" járnak. Ja, barátok akik az első adandó alkalommal sárba döngölnek, ezt pedig az én legnagyobb sajnálatomra nem képletesen értettem. Kezdjem az elejétől? Inkább nem. Túl hosszú lenne, mondjuk a mai napom. Igen kukkantsunk csak be Cassandra Collins életébe, csak egy pillantást.
     - Collins közlegény nem hallotta a csengetést? - köpködte a képembe a nyálát Parker felügyelő "úr". Érdekes volt őt uramnak szólítani mivel pontosan egy évvel 4 hónappal és 3 nappal volt nálam idősebb csak. Igen kiszámoltam. Akkora nagy baj ez?
- Elnézést máris összekapom magam. - próbáltam megtartani vele a tisztes távolságot, hiszen csak a felettesem, de őszintén attól függetlenül, hogy a nyál eléggé túlteng a szájában kifejezetten helyesnek számított. Magas volt, izmos(bár mit vártunk egy katona jelöltől) kusza barna haja, és mély zöld szemei amik megbabonáztak. -Állj, állj Cassandra ezt hagyd abba!- szólt a kis hang a fejemben.
- Kettő perce van Collins, az ebédlő előtt várom. - csak bólintottam majd egyenruhámat próbáltam a lehető leggyorsabban felkapni magamra. Ez a pár nap alatt nem sok mindent tanultam, de azt biztosan állíthatom, hogy Parker felügyelő úr nem szeret csalódni és amit ő kimond annak úgy kell történnie. Így a lehető legrövidebb útvonalon surrantam az ebédlőhöz és mosolyogva tisztelegtem a felügyelőm előtt. - Késett pontosan 5 másodpercet. - mutatott órájára.
- Jaj, az a pár másodperc. Elfelejtjük nemde? - próbáltam játékosan felfogni a dolgot. Viszont mikor nyers tekintetével ütközött az enyém rá kelet jönnöm, hogy ez nem a legjobb ötlet volt.
- Collins. - köszörülte meg a torkát. - Én nem bírom a tiszteletleneket, ma reggeli után jelenj meg itt és megtanítalak én a fegyelemre. - nézett rám szúrós szemekkel. Utáltam mikor ezt csinálta, azoknak a gyönyörű szemeknek a boldogságtól kell csillogniuk meg a nevetéstől nem a dühtől. Cassandra Collins már meg is van a legújabb feladatod, tanítsd meg Parker felügyelőt szórakozni. Kihívás elfogadva!
Reggeli közben végig figyeltem, próbáltam elkapni egy apró mosolyt vagy egy kedves pillantást, de semmi. Szimplám fapofával tömte magába a reggelinek szánt ételféleséget. Őszintén tippem sem volt mi akar ez lenni. Elnézve őt nem tűnik olyan barátságtalannak. Kifejezetten kedves arca volt, valami biztos megmérgezte drága kis lelkét. Istenem ez a katonai iskola előhozza a költői énemet. Fel állt. Figyeltem lassú lépteit amik határozottan felém közeledtek majd egy határozott mozdulattal megállt pontosan előttem. - Gyerünk Collins, munka van.- húzott fel a székemről. - Vége a reggelinek. Kezdődhet a magán kiképzésed. - húzta gúnyos mosolyra a száját. Mosolyra. Komolyan határozottan mosolygott, bár az én nyomoromon de ez is haladás. Kezemből kikapta a tálcám mit sem törődve azzal, hogy én még egy falatott sem ettem belőle. Bár őszintén megmondva annyira nem is bántam. Csuklómat erősen közrefogva rángatott ki az egész iskola szeme láttára. Nem igazán lepődtek már meg ezen a mozdulatsoron. Nem vagyok az a tipikus "csendben tűröm az igazságtalanságot" típus, mindig hamar kimondom a véleményem. 
- Parker felügyelő ez fáj ne szorítson ennyire. - szisszentem fel, mint aki meg sem hallotta húzott tovább. Ebben az emberben semmi együttérzés. Tekintetem az égre emeltem már az ebédlő előtt állva. - Esőre áll az idő. - jegyeztem meg pusztán magamnak.
- Annál jobb. - szólt a jól ismert mély reszelős hang. - Gyerünk Collins kezdheti mondjuk három vagy négyszáz fekvőtámasszal, csak úgy bemelegítésnek. - szerintem nem kell magyaráznom, hogy a szemem is keresztbe állt már a puszta futás fogalmától. Ez az ember meg még fekvőtámaszt akar velem csináltatni, na tudja mikor.
- Köszi, nem. - ráztam meg egyértelműen a fejem. 
- Igazán? - húzta fel a szemöldökét Parker. Lassan a hátam mögé lépett, fülemhez hajolt és suttogni kezdte a szavakat. - Ne akarja kihúzni a gyufát Collins kezdjen hozzá míg jó kedvemben talál. - a hideg is kirázz ettől az embertől, csak nem tudom hova tenni ezt az egészet. Hiába erőszakos, koszos, igénytelen találni benne valahol egészen mélyen egy kis szexiséget. Lemerem fogadni, hogy ha hetente nem csak egyszer fürödne meg rendesen akkor sokkal vonzóbb lenne. Gyorsan lementem fekvőtámaszba és egészen lassan elkezdtem magam leengedni majd vissza. Istenem micsoda monoton mozdulat. A hangos számolást hallgattam a hátam mögött ami legnagyobb bánatomra még csak harmincnál tartott amikor egy hideg cseppet éreztem meg kézfejemen. 
- Szuper. - szűrtem ki egészen halkan fogaim között. - Nem tarthatnák szünetet? - ültem le a földre. Egy mély sóhaj után kifújtam a levegőt. Egy olyan lánynak aki általában ellógja a tesiórákat ez a legnagyobb kínzás. Azért a szüleim tudnak valamit. Hangos kacajra lettem figyelmes, na király ez kellett még nekem mára Annabella és a csodás kis bandája. Ki Annabella, az ős ellenségem. Maga a tökély ebben az iskolában szín ötös tanuló, erős és fegyelmezett. Mindenki őt emlegeti követendő példa ként. Persze én majd pont ezt az idegesítő kis kullancsot fogom példaként követni. Majd ha fagy. Viszont most vissza a valóságba, tehát Annabella éppen felénk tartott miközben Parker felügyelőre pillantott gyorsan megigazította a kontyát. Jaj valamit elfelejtettem említeni persze, mint minden nőnemű személy ezen a helyen odáig és vissza van Annabella is Parker felügyelőért. Ez ennek a nőszemélynek az egyetlen olyan tulajdonsága amiben követem a példáját, hiszen Parker magas, erős és ha csak mellette állok biztonságban érzem magam. Talán ez az oka annak, hogy nem akarok megjavulni akkor minden napomat vele tölthetem miközben Annabella és társai féltékenyen pillantanak rám a pálya széléről.
- Jó reggelt Parker. - köszönt nyájas hangon. - Cassandra? - kapta felém tekintetét. - Mit követtél el már megint.
- Semmit - vágtam rá - csak a felügyelő úr szereti velem tölteni az idejét. - kacsintottam, látni kellett volna az arcát. Végig futott rajta a félelem, meglepettség, értetlenség aztán varázsütésre megvilágosodott és mindezt mindössze öt másodperc alatt. Szép teljesítmény.
- Ez nem volt vicces. - köpte oda nekem fél vállról. - További jó munkát Parker. - intett és már ment is a dolgára. Hálaistennek. Nadrágom leporolva pattantam fel felügyelőm mellé. 
- Tudja Collins máskor ellenezném az ilyen viselkedést a társaival szemben - nézett rám összeszorított szemekkel majd egy fél lépéssel közelebb húzódott. - de most megköszönöm. - kacsintott.
- Nincs mit uram máskor is. - tisztelegtem. - Szóljon lepattintom a többi kullancsot is. - biccentettem a pálya szélén álló lánycsordára akik nyálukat csorgatva bámultak felénk. Természetesen nem az én hátsófelem bámulták. Bár Trisha eléggé ferde hajlamú. 
- Vége a báj csevejnek munkára. - intett P. mester. Én pedig bólintva ereszkedtem volna megint négykézlábra amikor egy kéz húzott fel. - Collins, figyeljen ide maga rendes ember, csak vannak furcsa szokásai, ha azoktól eltekintünk akkor egészen.. "
- Collins nem szólok többször. Már megint nem hallotta a csengetést? - állt előttem az a jól ismert magas alak.
- Oh, sajnálom uram én csak.
- A naplóját írta. - fejezte be helyettem a naplóját.
- Honnan tudta? - kerekedtek ki a szemeim.
- Nem fontos. Jöjjön. - intett az ajtó felé. Lassú léptekkel követtem őt. - Collins -állt meg hirtelen, követtem mozdulatát - amit a reggel mondta magának, azt jól jegyezze meg, nem rossz ember maga csak meg kell találni a legjobb tulajdonságokat és arra építeni. - hirtelen felém fordult. - Én látom magában a harcost. Maga egy kitartó ember aki sohasem adja fel. Egyszer még jó katona lesz, és én büszke leszek magára.
- Köszönöm Parker felügyelő úr. - jelent meg halvány mosoly az arcomon. Szemöldökeit lágyan összehúzta, így homlokán néhány apró ránc felszaladt. Összeszorított szemhéjakkal vártam a letolás, bár fogalmam sem volt mit követtem el. 
- Tudja mit Collins? Hívjon csak Edmund-nak. - szemeim rögtön kipattantak most komoylan azt kérte, hogy tegezzem. Szemeim kitágultak tátott szájjal meredtem rá. Egyszerűen az információ nem jutott el az agyamig. - Na mit mond? 
- Rendben Ed. - halványan mosolyogtam.
- Istenem, mindig a határaimat feszegeted. - fordított hátat és gyors léptekkel az ajtó felé sétált. 
- Azért tetszik ez neked valld be. Tetszik, hogy a határaidat keresem, imádod amikor pimasz vagyok és alig várod, hogy megbüntethess csak valld be.
- Igen imádom amikor szenvedsz Cassandra. 
- Nem. Te engem imádsz. - mutattam pimaszul magamra. Ő nem szólt semmit, csak egyszerűen hátat fordítva nekem kisétált az épületből. Én pedig csak ott álltam a szoba közepén fülig érő mosollyal, hiszen most az először szólított a keresztnevemen. Kedvel engem. Parker felügyelő engem kedvel, nem mást. Ezt neked Annabella. Halkan felkuncogtam saját gondolatomon. Viszont csak ekkor tudatosult bennem, hogyha elkések a vacsoráról akkor újabb indokot adok Ed-nek a kínzásra. Így őrült sebességgel rohantam az ebédlőbe, mert nem többé nem adom meg a lehetőséget, hogy kínozzon. Nem teheti, hiszen kedvel, Edmund Parker engem kedvel, csak engem!